Friday, 29.09.2017 - Budapest

„Magyar európai parlamenti képviselők - Mit tettek érted?"

„Magyar európai parlamenti képviselők - Mit tettek érted?" - ezzel a retorikai kérdéssel foglalkozott az a rendezvény, amely szeptember 29-én, pénteken a Policy Solutions politikai kutatóintézet és a Friedrich-Ebert-Stiftung Budapesti Irodája közös szervezésében a budapesti Európa Pontban került megrendezésre.

Foto: FES Budapest

Foto: FES Budapest

A megnyitón Lővei Andrea (Európai Parlament Tájékoztatási Irodája, Budapest) és Jan Niklas Engels (FES Budapest) hangsúlyosan foglalkoztak azzal a kihívással, hogy át kell hidalni az Európai Parlament tagjai és az európai polgárok között érezhető távolságot. Az európai parlamenti képviselők munkáját, motivációit és meggyőződéseit közelebb vinni a polgárokhoz - ez volt az est kifejezett célja.

Boros Tamás (Policy Solutions) először ismertette a Policy Solutions és a Friedrich-Ebert-Stiftung közös tanulmányát, amelynek címe "Az Európai Parlament magyar tagjai által eredmények 2014 óta". Ennek keretében az előadó kitért azokra a módszerekre és mércékre, amelyek segítségével mérhető a politikai tevékenység és bemutatta az eredményeket: lényeges különbség tapasztalható az európai parlamenti képviselők média jelenléte és az általuk végzett európai parlamenti munka között. Számos ott ellátott feladat nem jelenik meg a nyilvánosság előtt.

Ezt követően Szanyi Tibor (MSZP) és Jávor Benedek (Együtt) európai parlamenti képviselők átfogóan megvitatták azt a témát, hogy a Strasbourgban és Brüsszelbenhogyan dolgoznak a képviselők választóik, hazájuk és Európa érdekében. Megerősítették a tanulmány megállapításait, és példákat hoztak mindennapi munkájukkal kapcsolatban. Beszámoltak a frakciók és a csoportok közötti sokszínű együttműködésről és az egyes európai parlamenti képviselők munkájának hatékonyságáról. Ezt követően válaszoltak a hallgatóság kérdéseire, amelyek általános szinten érintették az európai politika és integráció területét.

Friedrich-Ebert-Stiftung
Budapest

Irodai cím:

Fővám tér 2-3
H-1056 Budapest
+36-1-461-60-11
+36-1-461-60-18
budapest@fes.de

Kapcsolat és munkatársak

Regisztráció (Newsletter):

Sign Up (Hírek&Események)
unsubscribe_bp@fes.de

Videók