Wednesday, 10.10.2018 - Nem Adom Fel Kávézó és Étterem

Neked MUNKA, nekem ÁLOM!

A “Neked MUNKA, nekem ÁLOM” elnevezésű program egy olyan kezdeményezés, amely lehetőséget ad fogyatékkal élő emberek és munkáltatók kötetlen találkozására, mert legjobban a személyes találkozások szolgálják az integráció megvalósulását.

2018. október 10-én a budapesti Nem Adom Fel Kávézó és Étterem volt a helyszíne a “Befogadó munkaerőpiac. Megváltozott munkaképességűek helyzete” című konferenciának, amely LIGA Szakszervezetek Esélyegyenlőségi Bizottsága és a Friedrich-Ebert-Stiftung Budapesti Irodájának közös szervezésében került megrendezésre. Azok az emberek, akik a kávézót és éttermet vezetik, és maguk is különböző fogyatékkal élnek, nagy örömmel üdvözölték a rendezvényt. A meghívott szakszervezeti tisztségviselők számos támogatási programot ismertettek és a vita során a szakértők felhívták a figyelmet azokra a kihívásokra, amelyekkel az össztársadalom, a szakszervezetek és a munkáltatók szembesülnek, illetve a program perspektíváira.

Magyarországon ma 80.000 ember lakik állami bentlakásos intézetekben, ebből 15.000 ember különböző fogyatékkal él. Magyarországon összesen 30.000 alkalmazott dolgozik úgynevezett védett szociális foglalkoztatási formákban. A Magyar Posta egyre több fogyatékkal élő munkavállalót foglalkoztat, és többek között a call centerekben is kínálnak munkalehetőséget látássérült személyeknek. Az ilyen és ehhez hasonló gyakorlati példák rámutatnak arra, hogy az egészséges illetve a fogyatékkal élő munkavállalók közötti különbségek megszűnnek, amikor megvalósul az érintett személyek munkaerőpiaci integrációja.

Friedrich-Ebert-Stiftung
Budapest

Irodai cím:

Fővám tér 2-3
H-1056 Budapest
+36-1-461-60-11
+36-1-461-60-18
budapest@fes.de

Kapcsolat és munkatársak

Regisztráció (Newsletter):

Sign Up (Hírek&Események)
unsubscribe_bp@fes.de

Videók