A szociális jogok európai pillére – Mi történt az elmúlt évben?
A Friedrich-Ebert-Stiftung és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) szakszervezeti konföderáció közös rendezvényén a szakszervezetek és a politikai élet képviselői vitatták meg az SZJEP aktuális fejleményeit.
Takács Szabolcs Ferenc, európai uniós ügyekért felelős államtitkár álláspontja szerint a szociális jogok nem tartoznak az EU hatáskörébe, másrészt a magyar kormány elsősorban a gazdaságpolitika révén gondoskodna a kielégítő szociális standardok biztosításáról. A szakszervezetek képviselői ezzel szemben annak a véleményüknek adtak hangot, hogy a szociális jogok helyzete semmiképpen sem nevezhető kielégítőnek, éppen ellenkezőleg, Magyarországon még sok a teendő ebben a vonatkozásban. Az SZJEP nagy jelentőséggel bír ebben a folyamatban. Kiszámítható munkakörülmények, minimálbér, a gyermekek és fiatalok szociális jogainak javítása tartoztak azon témák közé, amelyek uralták a résztvevők közötti vitát. A pódiumbeszélgetés több résztvevője kiemelte, hogy szükség van arra, hogy az SZJEP-ben felsorolt szociális jogok a lakosság körében is nagyobb ismertségre tegyenek szert.
Friedrich-Ebert-Stiftung
Budapest
Irodai cím:
Fővám tér 2-3
H-1056 Budapest
budapest@fes.de
Regisztráció (Newsletter):