Milyen jövő elé néz a magyarországi járműipar és az ott foglalkoztatott munkavállalók?
A vitainditó előadást Rene Bormann (FES-Bonn), „A német járműipar jövője“ című tanulmány társszerzője tartotta. Az előadó szerint négy megatrend fogja leginkább befolyásolni a mobilitás jövőjét: a növekvő urbanizáció, a fenntarthatóság erőteljes előtérbe kerülése, az individualizáció és a digitalizáció. Az elektromos meghajtás vonatkozásában is jelentős fejlődés zajlik, különös tekintettel az egyéni közlekedés, az automatizáció, az autómegosztási szolgáltatások terjedésére. Ezen túlmenően a mobilitás, mint szolgáltatás egyre újabb kihívások elé állítják a járműipart, amelyek hatással vannak a foglalkoztatásra is. A Mobilitás Jövő Paktum keretében ezek a kihívások szorosan összekapcsolják a járműipart és a mobilitás terén bekövetkező irányváltást, valamint olyan szereplőket vonnak be a folyamatba, mint a települések, az állam, az ipar és a szakszervezetek.
Pogátsa Zoltán előadásában kiemelte a járműipari ágazat és a beszállítók jelentőségét a magyar gazdaságban és a foglalkoztatás terén. Jelenleg ez az ágazat adja körülbelül a GDP 10 százalékát és a magyar export 25 százalékát. Az ágazat vállalatai túlnyomó részben nemzetközi értékteremtési láncokban integrálódnak, és a legtöbb esetben az egyes üzemeket érintő döntéseket külföldön hozzák meg.
Az előadásokat követően a szakszervezetek és az üzemi tanácsok képviselői megvitathatták a szakértőkkel és a Magyar Gépjárműgyártók Egyesületének képviselőivel a jelenlegi magyarországi helyzetet és a jövőbeni kihívásokat.
Friedrich-Ebert-Stiftung
Budapest
Irodai cím:
Fővám tér 2-3
H-1056 Budapest
budapest@fes.de
Regisztráció (Newsletter):