Tuesday, 24.04.2018 - Kőleves

A nők és férfiak közötti bérkülönbség megszüntetése

2018 április 24-én a Magyar Szakszervezeti Szövetség Női Tagozata a FES Budapesti Irodájával együttműködésben szakértők és a szociális partnerek bevonásával úgynevezett alternatív érdekegyeztetést tartott a nők és a férfiak közötti bérkülönbség megszüntetéséről. A munkáltatói oldal részéről meghívást kapott a rendezvényre a TESCO és Telekom magyar személyzeti igazgatói, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára. A szakszervezeti oldalt az a három szakszervezeti elnök képviselte, akik a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) is részt vesznek.

A TESCO munkavállalóinak 70 %-a nő, ezért a nőket érintő szempontok az emberi erőforrás menedzsment elengedhetetlen része. A magyar Telekomnál ismert az üvegplafon jelenség a felsővezetésben dolgozó nők létszámánál. A legfelső vezető testületben hét férfi és csupán egy nő foglal helyet. Az alsóbb vezetési szinteken a nők aránya 20 százalék és ennek az aránynak a közeljövőben 30 százalékra kellene emelkednie.

Pogátsa Zoltán, a Nyugat-magyarországi Egyetem docense nemzetközi kitekintést adott a World Economic Forum számadatai alapján. Európai összehasonlításban  a Magyarországon tapasztalható 18,4 százalékos bérkülönbség kismértékben meghaladja az EU-28-ak átlagát. Globális összehasonlításban különböző szempontok figyelembe vételével, úgy mint gazdasági részvétel, képzettség, egészség, és politikai életben való részvétel, Magyarország a 103. helyen található. Ennek során látható, hogy azok a szakmák, amelyeket főként férfiak gyakorolnak, jobban fizetettek, mint a „női szakmák“. Valamennyi előadó hangsúlyozta, hogy a nem fizetett tevékenységeket is túlnyomórészt nők végezik.

A panelbeszélgetés során Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke kritikus hangon szólt arról, hogy az Eurostat szerint a nők és a férfiak közötti bérkülönbség Magyarországon 14 százalék.  Álláspontja szerint a szakszervezetek nem nyugodhatnak bele ebben a helyzetbe. Ez a különbség a későbbiekben további hátrányos megkülönböztetésekhez vezet, mint például az  alacsonyabb bérek következtében a nők nyugdíja is alacsonyabb lesz.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke arról számolt be, hogy a szociális partnerek és a kormány megkezdte egy a bérkülönbség megszüntetésére irányuló elképzelés megvitatását. A feleknek azonban eddig nem sikerült megállapodást elérniük. Az egyik javaslat szerint az üzemi tanácsok gyűjtsék össze a béradatokat és ennek alapján el lehetne indítani a bérfejlesztést. Ehhez azonban szükség lenne a Munka törvénykönyvének módosítására. Egy további konkrét javaslat szerint az álláshirdetésekben fel kellene tüntetni az ajánlott bért is.

Friedrich-Ebert-Stiftung
Budapest

Büroanschrift:

Fővám tér 2-3
H-1056 Budapest

+36-1-461-60-11
+36-1-461-60-18
budapest(at)fes.de

Kontakt & Team

Registrierung (Newsletter):

Sign Up (News & Events)
unsubscribe_bp(at)fes.de

Videos