2018 április 24-én a Magyar Szakszervezeti Szövetség Női Tagozata a FES Budapesti Irodájával együttműködésben szakértők és a szociális partnerek bevonásával úgynevezett alternatív érdekegyeztetést tartott a nők és a férfiak közötti bérkülönbség megszüntetéséről. A munkáltatói oldal részéről meghívást kapott a rendezvényre a TESCO és Telekom magyar személyzeti igazgatói, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára. A szakszervezeti oldalt az a három szakszervezeti elnök képviselte, akik a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) is részt vesznek.
A TESCO munkavállalóinak 70 %-a nő, ezért a nőket érintő szempontok az emberi erőforrás menedzsment elengedhetetlen része. A magyar Telekomnál ismert az üvegplafon jelenség a felsővezetésben dolgozó nők létszámánál. A legfelső vezető testületben hét férfi és csupán egy nő foglal helyet. Az alsóbb vezetési szinteken a nők aránya 20 százalék és ennek az aránynak a közeljövőben 30 százalékra kellene emelkednie.
Pogátsa Zoltán, a Nyugat-magyarországi Egyetem docense nemzetközi kitekintést adott a World Economic Forum számadatai alapján. Európai összehasonlításban a Magyarországon tapasztalható 18,4 százalékos bérkülönbség kismértékben meghaladja az EU-28-ak átlagát. Globális összehasonlításban különböző szempontok figyelembe vételével, úgy mint gazdasági részvétel, képzettség, egészség, és politikai életben való részvétel, Magyarország a 103. helyen található. Ennek során látható, hogy azok a szakmák, amelyeket főként férfiak gyakorolnak, jobban fizetettek, mint a „női szakmák“. Valamennyi előadó hangsúlyozta, hogy a nem fizetett tevékenységeket is túlnyomórészt nők végezik.
A panelbeszélgetés során Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke kritikus hangon szólt arról, hogy az Eurostat szerint a nők és a férfiak közötti bérkülönbség Magyarországon 14 százalék. Álláspontja szerint a szakszervezetek nem nyugodhatnak bele ebben a helyzetbe. Ez a különbség a későbbiekben további hátrányos megkülönböztetésekhez vezet, mint például az alacsonyabb bérek következtében a nők nyugdíja is alacsonyabb lesz.
Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke arról számolt be, hogy a szociális partnerek és a kormány megkezdte egy a bérkülönbség megszüntetésére irányuló elképzelés megvitatását. A feleknek azonban eddig nem sikerült megállapodást elérniük. Az egyik javaslat szerint az üzemi tanácsok gyűjtsék össze a béradatokat és ennek alapján el lehetne indítani a bérfejlesztést. Ehhez azonban szükség lenne a Munka törvénykönyvének módosítására. Egy további konkrét javaslat szerint az álláshirdetésekben fel kellene tüntetni az ajánlott bért is.
Office Address:
Fővám tér 2-3 H-1056 Budapest
+36-1-461-60-11+36-1-461-60-18budapest(at)fes.de
Contact & Team
Registration (Newsletter):
Sign Up (News & Events)unsubscribe_bp(at)fes.de
Videos
This site uses third-party website tracking technologies to provide and continually improve our services, and to display advertisements according to users' interests. I agree and may revoke or change my consent at any time with effect for the future.
These technologies are required to activate the core functionality of the website.
This is an self hosted web analytics platform.
Data Purposes
This list represents the purposes of the data collection and processing.
Technologies Used
Data Collected
This list represents all (personal) data that is collected by or through the use of this service.
Legal Basis
In the following the required legal basis for the processing of data is listed.
Retention Period
The retention period is the time span the collected data is saved for the processing purposes. The data needs to be deleted as soon as it is no longer needed for the stated processing purposes.
The data will be deleted as soon as they are no longer needed for the processing purposes.
These technologies enable us to analyse the use of the website in order to measure and improve performance.
This is a video player service.
Processing Company
Google Ireland Limited
Google Building Gordon House, 4 Barrow St, Dublin, D04 E5W5, Ireland
Location of Processing
European Union
Data Recipients
Data Protection Officer of Processing Company
Below you can find the email address of the data protection officer of the processing company.
https://support.google.com/policies/contact/general_privacy_form
Transfer to Third Countries
This service may forward the collected data to a different country. Please note that this service might transfer the data to a country without the required data protection standards. If the data is transferred to the USA, there is a risk that your data can be processed by US authorities, for control and surveillance measures, possibly without legal remedies. Below you can find a list of countries to which the data is being transferred. For more information regarding safeguards please refer to the website provider’s privacy policy or contact the website provider directly.
Worldwide
Click here to read the privacy policy of the data processor
https://policies.google.com/privacy?hl=en
Click here to opt out from this processor across all domains
https://safety.google/privacy/privacy-controls/
Click here to read the cookie policy of the data processor
https://policies.google.com/technologies/cookies?hl=en
Storage Information
Below you can see the longest potential duration for storage on a device, as set when using the cookie method of storage and if there are any other methods used.
This service uses different means of storing information on a user’s device as listed below.
This cookie stores your preferences and other information, in particular preferred language, how many search results you wish to be shown on your page, and whether or not you wish to have Google’s SafeSearch filter turned on.
This cookie measures your bandwidth to determine whether you get the new player interface or the old.
This cookie increments the views counter on the YouTube video.
This is set on pages with embedded YouTube video.
This is a service for displaying video content.
Vimeo LLC
555 West 18th Street, New York, New York 10011, United States of America
United States of America
Privacy(at)vimeo.com
https://vimeo.com/privacy
https://vimeo.com/cookie_policy
This cookie is used in conjunction with a video player. If the visitor is interrupted while viewing video content, the cookie remembers where to start the video when the visitor reloads the video.
An indicator of if the visitor has ever logged in.
Registers a unique ID that is used by Vimeo.
Saves the user's preferences when playing embedded videos from Vimeo.
Set after a user's first upload.
This is an integrated map service.
Gordon House, 4 Barrow St, Dublin 4, Ireland
https://support.google.com/policies/troubleshooter/7575787?hl=en
United States of America,Singapore,Taiwan,Chile
http://www.google.com/intl/de/policies/privacy/