Csak néhány, az érdekes témák közül, amik szóba kerültek a január 28-án megrendezett Nők és társadalmi mozgalmak filmklub sorozat első eseményén, melyen a résztvevők az Adát polgármesternek! című film vetítését követően izgalmas beszélgetést hallgathattak meg a C8 részvételével.
A 3 részes filmklub a Friedrich Ebert Stiftung és a Közélet Iskolája közös projektje, aminek tematikája a nők szerepét és a nemek közötti egyenlőséget járja körül különböző társadalmi mozgalmakról készült filmek mentén.
A sorozat első részeként bemutatott 2016-os Pau Faus dokumentumfilm a barcelonai polgármester, Ada Colau megválasztását megelőző 10 hónapos kampány kulisszái mögé enged betekintést. Colau először aktivista nőként a barcelonai lakáshitelesek mozgalmának kulcsfigurájaként tűnt ki a tömegből, majd a Barcelona en Comú nevű koalíció polgármesterjelöltjévé választották. Akkor még valószínűleg senki nem mert volna arra fogadni, hogy civilként, nőként, van esélye a katalán főváros polgármesteri címére.
A spanyolországi példához hasonló alulról jövő kezdeményezés eredményeként Budapest VIII. kerületében is sikeres kampányt folytatott le a C8 - Civilek Józsefvárosért nevű szervezet, aminek eredményeként Pikó András meg is nyerte az önkormányzati választást. A film utáni beszélgetés meghívott vendégei a C8 önkéntesei voltak, akik a különleges kampányértékelésen a filmhez kapcsolódva sorra vették saját kampányuk legfontosabb mozzanatait, dilemmáit, nehézségeit, és sikereit.
A budapesti önkormányzati választások során hamar kiderült, hogy a nyolcadik kerületben egyik párt sem kifejezetten akar saját jelöltet állítani, mindenképp civil jelöltet szerettek volna. Pikó András polgármester-jelöltsége kapcsán a C8 néhány feltétele (mint pl. a kampányfőnök személye) komoly vitákat eredményezett, de végül sikerült megegyezni a pártokkal, és a teljes kampányirányítás a C8-hoz került, ezzel pedig megkezdődhetett a lényegében független munka. A kampányt a civilség ellenére végig profizmus jellemezte: terv szerint dolgoztak, szakértői gárdával, adatokkal. Az “I <3 NYolc” kampánnyal tudatosan szerették volna leváltani a régi stigmát, ami még mindig jellemzi a nyolcadik kerületet, és egy új, szerethető arcot adni a kerületnek, hogy a józsefvárosiak büszkék legyenek rá, és lehessen jó is itt lakni.
Pikó András arról beszélt, hogy nem védekező-állásban, hanem az értékeiket vállalva szerettek volna beszállni a politikai mezőnybe, hiszen, ahogy mondta, az ő múltjával nem is lehet azt elsunnyogni, hogy hajléktalan embereknek segít, hogy 2015-ben kint volt a keletiben, vagy hogy alapvetően ő egy liberális újságíró. Ugyanígy az elejétől fontos volt, hogy kimondják, civilként kőkeményen fognak politizálni, mozgósítani, mert világos volt, hogy csak így nyerhetnek. Igyekeztek összekötni a helyi szintű problémákat az általános problémákkal, és azt elültetni az emberekben, hogy “ha a NER-rel van bajod, az önkormányzatnál kell kezdeni”. A kampány mélypontja volt, amikor egy adatvédelmi incidens kapcsán házkutatást tartottak a szervezetnél, ám ez, ahelyett, hogy lerombolta volna őket, újabb lendületet adott, és még keményebben belevetették magukat a munkába. Ekkor kezdte el személyesen végigjárni a kerületet, bekopogtatni az emberekhez, és bemutatkozni. Pikó szerint ezzel nyerték meg a kampányt, mert még soha, senki nem beszélt úgy a kerületi emberekkel, civilként, ahogy ő.
Udvarhelyi Tessza, Pikó András kampányfőnöke (egyben a Közélet Iskolájának alapító tagja) a filmre reflektálva a kampányban nem csak dolgozó, de döntéseket hozó nők szerepét hangsúlyozta. A C8-ra szerinte egyébként is jellemző egyfajta “természetes feminizmus”, ami egyrészt abban érhető tetten, hogy a nők és a férfiak egyaránt végeztek kisebb és nagyobb, gondoskodó és döntéshozó feladatokat, másrészt a kezdeményező és kompetens nőknek a férfiak magától értetődően teret adnak, és elismerik őket. A kampánystábban három meghatározó pozíciót, a kampányfőnök, a kommunikációs vezető és a toborzás-koordinátor szerepét is nők töltötték be, ugyanakkor a polgármesteri hivatalban úgy látja, hogy a politikai üvegplafon továbbra is érvényesül.
A beszélgetés végén a C8 jövőjéről beszéltek a résztvevők. Pikó szerint a szervezet jelenleg intézményesülési válságban van, hiszen már bekerültek a politikai színtérre, de közben megtartanák a külső értékeket is. Zárásként a részvételi demokrácia fontosságát emelte ki Pikó András és Udvarhelyi Tessza is, és mindketten hangsúlyozták, hogy az önkormányzat kinyitása, a közérthető tájékoztatás, az elérhetőség mind alapvető minimum lesz Józsefvárosban.
A Nők és társadalmi mozgalmak filmklub következő eseményén, február 18-án az Ez mindent megváltoztat című film kerül vetítésre.
Bővebben a filmvetítésről a következő linken.
Büroanschrift:
Fővám tér 2-3 H-1056 Budapest
+36-1-461-60-11+36-1-461-60-18budapest(at)fes.de
Kontakt & Team
Registrierung (Newsletter):
Sign Up (News & Events)unsubscribe_bp(at)fes.de
Videos
Diese Seite nutzt Website-Tracking-Technologien von Dritten, um ihre Dienste anzubieten, stetig zu verbessern und Werbung entsprechend den Interessen der Nutzer anzuzeigen.
Diese Technologien sind erforderlich, um die Kernfunktionalität der Website zu aktivieren.
Dies ist eine selbst gehostete Webanalyseplattform.
Zweck der Daten
Diese Liste stellt die Zwecke der Datenerhebung und -verarbeitung dar.
Genutzte Technologien
Gesammelte Daten
Diese Liste enthält alle (persönlichen) Daten, die von oder durch die Nutzung dieses Dienstes gesammelt werden.
Rechtliche Grundlage
Im Folgenden wird die erforderliche Rechtsgrundlage für die Verarbeitung von Daten genannt
Aufbewahrungsdauer
Die Aufbewahrungsdauer ist die Zeitspanne, in der die gesammelten Daten für die Verarbeitung gespeichert werden. Die Daten müssen gelöscht werden, sobald sie für die angegebenen Verarbeitungszwecke nicht mehr benötigt werden.
Die Daten werden gelöscht, sobald sie nicht mehr für die Verarbeitungszwecke benötigt werden.
Diese Technologien ermöglichen es uns, die Nutzung der Website zu analysieren, um die Leistung zu messen und zu verbessern.
Dies ist ein Video-Player-Dienst.
Verarbeitendes Unternehmen
Google Ireland Limited
Google Building Gordon House, 4 Barrow St, Dublin, D04 E5W5, Ireland
Ort der Verarbeitung
Europäische Union
Daten werden gelöscht, sobald sie für die Verarbeitungszwecke nicht mehr benötigt werden.
Datenempfänger
Datenschutzbeauftragter des verarbeitenden Unternehmens
Nachfolgend finden Sie die E-Mail-Adresse des Datenschutzbeauftragten des verarbeitenden Unternehmens.
https://support.google.com/policies/contact/general_privacy_form
Weitergabe an Drittländer
Dieser Service kann die erfassten Daten an ein anderes Land weiterleiten. Bitte beachten Sie, dass dieser Service Daten in ein Land, welches kein angemessenes Datenschutzniveau bietet, übertragen kann. Falls die Daten in die USA übertragen werden, besteht das Risiko, dass Ihre Daten von US Behörden zu Kontroll- und Überwachungszwecken verarbeitet werden können, ohne dass Ihnen möglicherweise Rechtsbehelfsmöglichkeiten zustehen. Nachfolgend finden Sie eine Liste der Länder, in die die Daten übertragen werden. Weitere Informationen zu den Sicherheitsgarantien finden Sie in den Datenschutzrichtlinien des Website-Anbieters oder wenden Sie sich direkt an den Website-Anbieter.
Weltweit
Klicken Sie hier, um die Datenschutzbestimmungen des Datenverarbeiters zu lesen. https://policies.google.com/privacy?hl=en
Klicken Sie hier, um auf allen Domains des verarbeitenden Unternehmens zu widerrufen. https://safety.google/privacy/privacy-controls/
Klicken Sie hier, um die Cookie-Richtlinie des Datenverarbeiters zu lesen. https://policies.google.com/technologies/cookies?hl=en
Speicherinformation
Unten sehen Sie die längste potenzielle Speicherdauer auf einem Gerät, die bei Verwendung der Cookie-Speichermethode und bei Verwendung anderer Methoden festgelegt wurde.
Dieser Dienst verwendet verschiedene Mittel zur Speicherung von Informationen auf dem Gerät eines Nutzers, wie unten aufgeführt.
Dieses cookie speichert Ihre Präferenzen und andere Informationen, insbesondere bevorzugte Sprache, wie viele Suchergebnisse auf Ihrer Seite angezeigt werden sollen und ob Sie den SafeSearch-Filter von Google aktivieren möchten oder nicht.
Dieses cookie misst Ihre Bandbreite, um festzustellen, ob Sie die neue Player-Oberfläche oder die alte erhalten.
Dieses cookie erhöht den „Views“-Zähler des YouTube-Videos.
Dies wird auf Seiten mit eingebettetem YouTube-Video gesetzt.
Dies ist ein Dienst zum Anzeigen von Videoinhalten.
Vimeo LLC
555 West 18th Street, New York, New York 10011, United States of America
Vereinigte Staaten von Amerika
Privacy(at)vimeo.com
Klicken Sie hier, um die Datenschutzbestimmungen des Datenverarbeiters zu lesen. https://vimeo.com/privacy
Klicken Sie hier, um auf allen Domains des verarbeitenden Unternehmens zu widerrufen. https://vimeo.com/cookie_policy
Klicken Sie hier, um die Cookie-Richtlinie des Datenverarbeiters zu lesen. https://vimeo.com/cookie_policy
Dieses cookie wird in Verbindung mit einem Videoplayer verwendet. Wenn der Besucher beim Ansehen von Videoinhalten unterbrochen wird, merkt sich das cookie , wo das Video gestartet werden soll, wenn der Besucher das Video neu lädt.
Ein Indikator dafür, ob sich der Besucher jemals angemeldet hat.
Registriert eine eindeutige ID, die von Vimeo verwendet wird.
Speichert die Einstellungen des Benutzers beim Abspielen eingebetteter Videos von Vimeo.
Wird nach dem ersten Upload eines Benutzers festgelegt.
Dies ist ein integrierter Kartendienst.
Gordon House, 4 Barrow St, Dublin 4, Ireland
https://support.google.com/policies/troubleshooter/7575787?hl=en
Vereinigte Staaten von Amerika, Singapur, Taiwan, Chile
Klicken Sie hier, um die Datenschutzbestimmungen des Datenverarbeiters zu lesen. http://www.google.com/intl/de/policies/privacy/