Thursday, 07.11.2019 - ELTE

Jogellenes felmondás?

Az ELTE ÁJK Munkajogi és Szociális Jogi Tanszékével közösen 2019.11.8-án „A gyengébb fél védelmében – A munkaviszony megszüntetésének és a munkáltató részéről történő jogellenes felmondás jogkövetkezményei“ címmel konferenciát rendeztünk. A rendezvényt a Munkajog folyóirat és a Magyar Munkajogi Társaság is támogatta.

Fotó 1.

Fotó 2.

A konferencia bemutatta a felmondás elleni védelem Magyarországon érvényes jogi szabályozását, a fontos nemzetközi jogforrásokat, valamint a versenyszféra és közszféra közötti szabályozási különbségeket. A rendezvény foglalkozott azzal a kérdéssel is, hogy a munkaszervezésben és a munkakörülményekben bekövetkezett változások (pl. a digitalizáció révén) miként érintik a munkaviszony stabilitását. Az anyagi jog mellett a rendezvény tematizálta a kérdés eljárásjogi oldalát is, megvizsgálva, hogy a bíróság miként tudja közvetlenül megállapítani a munkaviszony jogellenes munkáltatói megszüntetését. Végül a konferencia résztvevői foglalkoztak a jogalkalmazás emberi oldalával is.

Az előadások innen tölthetőek le:

Friedrich-Ebert-Stiftung
Budapest

Irodai cím:

Fővám tér 2-3
H-1056 Budapest
+36-1-461-60-11
+36-1-461-60-18
budapest@fes.de

Kapcsolat és munkatársak

Regisztráció (Newsletter):

Sign Up (Hírek&Események)
unsubscribe_bp@fes.de

Videók